Támogató jelenlét

   Nagyon sokan vagyunk, akik nem kaptuk meg gyerekként azt az odafigyelést, támogatást, amit alapból minden kisgyerek megérdemelne. Magunkban hordozzuk a kislányt vagy kisfiút, akire nem figyeltek, akit megszégyenítettek vagy bántottak. Őt nevezi a szakirodalom belső gyermeknek. Egy emlékképekből érzésekből összeálló személyiségrészünk, ami sok jelenbeli döntésünket, hozzáállásunkat meg tudja határozni anélkül, hogy tudnánk róla.     Nem tehetünk róla, hogy mit kaptunk vagy nem kaptunk meg. Kiszolgáltatottak voltunk. De mit tehetnénk most?  Visszacsinálni már nem lehet. - Nos, talán mégis. A fájdalmas emlékeket kitörölni ugyan nem tudjuk, de tehetünk melléjük jókat, amik ellensúlyozzák. Egyrészt arra gondolok, amit másoktól kapunk (1.), másrészt pedig arra, amit magunknak meg tudunk adni(2.). (1).   Vegyük észre a felénk áramló szeretetet! Nem annyira könnyű ám. Főleg itt Magyarországon, mindannyian úgy szeretünk és olyan jól tudunk panaszkodni! ...

Három könyvet szeretnék ajánlani, amik a szüleink által okozott sebek felismeréséről és begyógyításáról szólnak és mind a 3 nagyon jó, szerintem. Nem az a cél, hogy utáljuk a szüleinket, vagy rájuk toljuk a felelősséget. Az a cél, hogy a lehető legtisztábban átlássuk, milyen hatásokra alakultunk olyanná, amilyenek ma vagyunk. Cél, hogy felismerjük a belénk táplált és azóta is futó"programokat". Ezek után pedig erőt gyűjtsünk hozzá, és megtanuljunk ellenállni azoknak a gyerekkorból fakadó belső szokásoknak, amik rossz irányokba terelik az életünket. Szeretettel sebezve (L. Stipkovics Erika) Praktikusan megszerkesztett egyrészt mert típusokba sorolja a szülőket, sok sztorival színesítve, másrészt mert minden típushoz tanácsokat ír, pl.: mit tegyek, ha ilyenek a szüleim vagy mit tegyek, ha észreveszem, hogy én ilyen szülő vagyok? Kifejezetten megbocsátó, megértésre ösztönző könyv.  Típusok, amiknek a legtöbb szülő valójában egyedi keveréke: 1...

Ismered az érzést, amikor az idő szétfolyik és semmit nem csináltál egész nap és utálod magad érte? Az ilyen elb@szott napok végén, ha végre végeztél a kegyetlen önostorozással (nem baj, ha el se kezdted, sőt!), ülj le, ragadj tollat, papírt és írd össze, mit kellett volna csinálnod. Egye fene, hozzáveheted azt is, hogy mit esett volna jól csinálni -   #maradjotthon   keretek között, természetesen. C sak úgy, brainstorming jelleggel írj össze dolgokat, amik beleférnek egy napodba otthon. Ez lesz a mankód holnapra. Apróságokat is írj fel, mint például teregetés, mosogatás, email XY-nak, vagy bármi, amit tuti meg kell majd csinálni másnap. Nem kell sorrendbe tenned, nem kell időpontokat biggyeszteni a programpontokhoz (11:42 mosogatás, 12:03 szemetet levinni és hasonlók... nem, nem!). Ez nem menetrend, csak egy lista, semmi több. Amolyan éttermi menü, amiből válogatni fogsz, kedved szerint. Igen, kedved szerint! Miután reggel szépen megittad a kávédat, teádat, müzlidet, feles...

Ezt a nagyon jó cikket olvastam ma:   That discomfortyou're feeling is grief   és most megkísérlem nektek összefoglalni!  Lehetséges, hogy az, ahogyan mi most "szarul vagyunk", az lelkünk mélyén valójában gyász?  David Kessler szerint igen. A világ megváltozott és változóban van. Veszteségeket élünk meg. Elvesztettük az életünk normál menetét, biztonságérzetünket és az emberi kapcsolataink egy jelentős részét vagy egyéb aspektusát is. Ez megvisel minket. Nem tapasztaltunk még ilyen kollektív gyászt.  Emellett a gyász egy másik fajtájával is szembe kell néznünk, ez pedig az anticipációs gyász, vagyis amikor egy közelgő veszteség valószínűsége visel meg minket. Mint amikor valaki egy súlyos betegség diagnózisát kapja kézhez, vagy amikor egy szülőnk közelgő halálára gondolunk. Amolyan "vihar közeleg" érzés. Valami rossz fog történni. Nem látjuk, nem egyértelmű, és ettől csak még ijesztőbb. Elveszítjük a biztonságérzetünket. Ezt a veszteséget é...

Hogyan kezeljem magamban az egyre növekvő szorongást? Már látom magam előtt, ahogy szakmabeliek húzzák az orrukat: minek keverem össze a szorongást és a félelmet?  Hiszen nem szinonimák! Megtanultuk jól: a félelem egy aktuális veszélyhez kapcsolódik, a szorongás tárgya nem jól körülhatárolható és/vagy jövőbeli.  Számomra ez azt is jelenti, hogy a szorongás a rosszul definiált félelem. Amikor nem tudom, mitől félek. Célunk tehát, hogy a szorongást félelemmé alakítsuk, azáltal, hogy ki merjük mondani, mitől félünk.  Most mindannyian szorongunk valamilyen mértékben. Gondolatok kínoznak, ingerlékenyek vagyunk, fáj a fejünk, fáj a gyomrunk, szúr a mellkasunk, nem jól alszunk vagy rémálmaink vannak. Mind félünk. Mert nem tudjuk, hol áll majd meg ez a tornádó és mit fogunk (vagy kit fogunk) elveszíteni, mire vége lesz. Ez nem neurózis, ez nem túlzás, ez valós veszély. Ha a jelenlegi helyzetben (2020. március végén) félsz, az egy egészséges reakció. Akkor is, ha kellem...

A mindenki maradjon otthon mozgalom jegyében filmajánlóval szeretnék segíteni. Ritka, hogy képes vagyok spoilerek nélkül mesélni filmekről, de most nagyon igyekezni fogok! Azokat a filmeket válogattam össze, amiket nem tudok megunni. Újra nézem és újra nézem és mindig egyre jobb lesz. Szóval a kis személyes toplistám: 1. Felhőatlasz Pörgős, bonyolult, megható. Hat különböző idősíkban fut hat történet. Össze is függenek, meg nem is. Hogy miről szól, az teljesen tőled függ. Szólhat az emberiség történelméről, szólhat szerelemről, szólhat reinkarnációról, de mindezek nekem eszembe sem jutottak, amikor először néztem. Számomra - akkoriban tartottam épp vegán ébredésem hajnalán - az elnyomók és a forradalmárok harcáról szól és arról, hogy minden korban vannak emberek, akik nem akarják elfogadni azt az alaptételt, miszerint "a gyenge a préda, az erős felfalja". Mindig voltak elnyomottak. Volt amikor a feketék, és lesz, amikor a klónok vagy még később, a nagy összeomlás után a s...

Van, aki abban hisz, hogy a halottak nincsenek többé. Ők az emlékeket őrzik. Van, aki abban hisz, hogy tovább mentek és léteznek valahol, valahogy. Ők a kapcsolatot szeretnék megtartani velük. Igazából mindegy is, melyik vagy Te. Mindkettő teljesen rendben van!  <3 Gyönyörű tud lenni egy gyertyákkal díszített temető ilyenkor. De nem muszáj temetőbe menned ahhoz, hogy szeretve őrizd a szívedben vala ki emlékét vagy megtartsd a kapcsolatot azzal, aki elment. Gyújthatsz otthon is gyertyát, sőt, gyertya nélkül is gondolhatsz Rá, beszélhetsz Hozzá, szeretheted, sirathatod, ünnepelheted, hogy itt volt veled. A gyász, a szeretet, az emlékezés nem kötődik semmilyen külső díszlethez. Időponthoz sem, de ettől még ha neked segít az, hogy most Halottak Napja van, úgy is jó! Kicsit olyan, mint az Anyák napja, a Karácsony vagy a Szerelmesek napja. Tiszta hülyeség egy napra korlátozni a hálát, a szeretetet. De ha jól esik ünnepelni, akkor miért is ne? Konfliktuskerülésből ne menj temetőb...