Támogató jelenlét

Szeretettel mindazoknak, akiket valaha gyengének tituláltak, mert érzékenyebbek vagy érzelmesebbek az átlagnál.  Azt figyeltem meg, hogy ez a 3 jellemző (érzékeny - érzelmes - gyenge) összemosódik a köztudatban.  Bő egy éve kezdett foglalkoztatni a téma, amikor valaki, aki régóta közelről ismer, azt mondta, hogy X dologhoz én nem vagyok elég erős. X dolog persze pont az volt, amire a legjobban vágytam és pont biztatásra lett volna szükségem, nem jóindulatú féltésnek álcázott sértésre. De a sokk után komolyan elgondolkoztam: vajon tényleg gyenge vagyok? Nem inkább csak érzékeny? Mit nevezünk egyáltalán gyengének? Ezen a vonalon folytatva rájöttem, amire az illető célzott, még csak nem is az érzékenység volt, hanem az érzelmesség. Kavarodik ez a három. Tegyük tisztába! Mind a három tulajdonságról fontos tudni, hogy nem képez igazából kategóriát. Nem osztható fel a világ érzékeny és nem érzékeny emberekre. (A másik 2 esetében dettó.) Ez egy olyan tulajdonság, ami mindenkiben ott van, csak

   Nagyon sokan vagyunk, akik nem kaptuk meg gyerekként azt az odafigyelést, támogatást, amit alapból minden kisgyerek megérdemelne. Magunkban hordozzuk a kislányt vagy kisfiút, akire nem figyeltek, akit megszégyenítettek vagy bántottak. Őt nevezi a szakirodalom belső gyermeknek. Egy emlékképekből érzésekből összeálló személyiségrészünk, ami sok jelenbeli döntésünket, hozzáállásunkat meg tudja határozni anélkül, hogy tudnánk róla.     Nem tehetünk róla, hogy mit kaptunk vagy nem kaptunk meg. Kiszolgáltatottak voltunk. De mit tehetnénk most?  Visszacsinálni már nem lehet. - Nos, talán mégis. A fájdalmas emlékeket kitörölni ugyan nem tudjuk, de tehetünk melléjük jókat, amik ellensúlyozzák. Egyrészt arra gondolok, amit másoktól kapunk (1.), másrészt pedig arra, amit magunknak meg tudunk adni(2.). (1).   Vegyük észre a felénk áramló szeretetet! Nem annyira könnyű ám. Főleg itt Magyarországon, mindannyian úgy szeretünk és olyan jól tudunk panaszkodni! Nagy rutinunk van benne, hogy meglássuk