Támogató jelenlét

Ezt a nagyon jó cikket olvastam ma:   That discomfortyou're feeling is grief   és most megkísérlem nektek összefoglalni!  Lehetséges, hogy az, ahogyan mi most "szarul vagyunk", az lelkünk mélyén valójában gyász?  David Kessler szerint igen. A világ megváltozott és változóban van. Veszteségeket élünk meg. Elvesztettük az életünk normál menetét, biztonságérzetünket és az emberi kapcsolataink egy jelentős részét vagy egyéb aspektusát is. Ez megvisel minket. Nem tapasztaltunk még ilyen kollektív gyászt.  Emellett a gyász egy másik fajtájával is szembe kell néznünk, ez pedig az anticipációs gyász, vagyis amikor egy közelgő veszteség valószínűsége visel meg minket. Mint amikor valaki egy súlyos betegség diagnózisát kapja kézhez, vagy amikor egy szülőnk közelgő halálára gondolunk. Amolyan "vihar közeleg" érzés. Valami rossz fog történni. Nem látjuk, nem egyértelmű, és ettől csak még ijesztőbb. Elveszítjük a biztonságérzetünket. Ezt a veszteséget é...

Hogyan kezeljem magamban az egyre növekvő szorongást? Már látom magam előtt, ahogy szakmabeliek húzzák az orrukat: minek keverem össze a szorongást és a félelmet?  Hiszen nem szinonimák! Megtanultuk jól: a félelem egy aktuális veszélyhez kapcsolódik, a szorongás tárgya nem jól körülhatárolható és/vagy jövőbeli.  Számomra ez azt is jelenti, hogy a szorongás a rosszul definiált félelem. Amikor nem tudom, mitől félek. Célunk tehát, hogy a szorongást félelemmé alakítsuk, azáltal, hogy ki merjük mondani, mitől félünk.  Most mindannyian szorongunk valamilyen mértékben. Gondolatok kínoznak, ingerlékenyek vagyunk, fáj a fejünk, fáj a gyomrunk, szúr a mellkasunk, nem jól alszunk vagy rémálmaink vannak. Mind félünk. Mert nem tudjuk, hol áll majd meg ez a tornádó és mit fogunk (vagy kit fogunk) elveszíteni, mire vége lesz. Ez nem neurózis, ez nem túlzás, ez valós veszély. Ha a jelenlegi helyzetben (2020. március végén) félsz, az egy egészséges reakció. Akkor is, ha kellem...

A mindenki maradjon otthon mozgalom jegyében filmajánlóval szeretnék segíteni. Ritka, hogy képes vagyok spoilerek nélkül mesélni filmekről, de most nagyon igyekezni fogok! Azokat a filmeket válogattam össze, amiket nem tudok megunni. Újra nézem és újra nézem és mindig egyre jobb lesz. Szóval a kis személyes toplistám: 1. Felhőatlasz Pörgős, bonyolult, megható. Hat különböző idősíkban fut hat történet. Össze is függenek, meg nem is. Hogy miről szól, az teljesen tőled függ. Szólhat az emberiség történelméről, szólhat szerelemről, szólhat reinkarnációról, de mindezek nekem eszembe sem jutottak, amikor először néztem. Számomra - akkoriban tartottam épp vegán ébredésem hajnalán - az elnyomók és a forradalmárok harcáról szól és arról, hogy minden korban vannak emberek, akik nem akarják elfogadni azt az alaptételt, miszerint "a gyenge a préda, az erős felfalja". Mindig voltak elnyomottak. Volt amikor a feketék, és lesz, amikor a klónok vagy még később, a nagy összeomlás után a s...

Van, aki abban hisz, hogy a halottak nincsenek többé. Ők az emlékeket őrzik. Van, aki abban hisz, hogy tovább mentek és léteznek valahol, valahogy. Ők a kapcsolatot szeretnék megtartani velük. Igazából mindegy is, melyik vagy Te. Mindkettő teljesen rendben van!  <3 Gyönyörű tud lenni egy gyertyákkal díszített temető ilyenkor. De nem muszáj temetőbe menned ahhoz, hogy szeretve őrizd a szívedben vala ki emlékét vagy megtartsd a kapcsolatot azzal, aki elment. Gyújthatsz otthon is gyertyát, sőt, gyertya nélkül is gondolhatsz Rá, beszélhetsz Hozzá, szeretheted, sirathatod, ünnepelheted, hogy itt volt veled. A gyász, a szeretet, az emlékezés nem kötődik semmilyen külső díszlethez. Időponthoz sem, de ettől még ha neked segít az, hogy most Halottak Napja van, úgy is jó! Kicsit olyan, mint az Anyák napja, a Karácsony vagy a Szerelmesek napja. Tiszta hülyeség egy napra korlátozni a hálát, a szeretetet. De ha jól esik ünnepelni, akkor miért is ne? Konfliktuskerülésből ne menj temetőb...

A képregények sosem érdekeltek, a negatív hősök viszont annál inkább. Hogy és miért lesz valakiből gonosz, ez izgatott mindig is. Mert ugyebár - gondoltam kislányként - ha a rossz embereket megjavítanánk, akkor eltűnne a rossz a világból.  De így felnőttként már persze másképp látom. Mindenkiben ott a gonosz és nincsenek rossz emberek, csak olyanok, akikben gyengébb a jó. Nem lehet kiirtani a rosszat, csak ellensúlyozni, kontrollálni, jó irányba kivezetni. Annyiban csalódás volt a film, hogy itt én nem tudtam felfedezni semmiféle gonoszt. Egy szerencsétlen embert láttam, aki annyi szeretetet sem kapott életében, mint egy szúnyog, aki a nyári kempingezés alatt beszorul a sátradba. Van egy anyja, aki totál zakkant és ennyi, nincs semmi jó az életében, csak sok szar és még több szar. De nem gonosz lett belőle. Egyszerűen ahogy a film halad, szépen fokozatosan kioldódnak belőle a civilizáció adta gátlások. Mint például az, hogy ölni nem oké. Ő ezt egyszerűen nem érzi. Mintha k...

Semmiképp nem akarom ezzel a cikkel elítélni azokat, akik jegyzetelve dolgoznak. Nem hiszem, hogy ezen múlik, hogy valaki jól vagy rosszul csinálja a segítő beszélgetéseket. Olyan ez, mint a magázódás. Azt se bírnám csinálni, de egyszer voltam egy magázódós segítőnél és teljesen hatékony és jó volt. Szóval lehet jó segítő, aki magázódik, vagy aki jegyzetel, de én tuti nem fogok, elmesélem, miért. 1. Legerősebb indokom, hogy fontosnak tartom, hogy folyamatosan azt az embert nézem, aki azért jött oda, hogy beszéljen magáról. Ez egy koncentrált figyelem. Vannak, akik szeretnek szemkontaktussal beszélgetni, vannak, akik szinte sose néznek rám, ez az ő döntésük, de az én szememnek, úgy érzem, ott kell lenni. Egyszerűen ez a munkám: figyelek. Spirinek hangzik ma még, de hiszem, hogy a figyelem energia, amit közvetítünk. Attól, hogy figyelmet vagyis energiát adsz, a kapó fél könnyebben szedi össze a gondolatait, erősebbnek érzi magát. Furcsa, de ez még a skype beszélgetésekben is m...

11 évvel ezelőtt kezdtem tervezni a szakdolgozatomat, aminek fő kérdése az volt, hogy vajon a klímaváltozástól való félelem vagy a természet szeretete jelent nagyobb motivációt a környezettudatos cselekvésre. Mostanában tervezek bemenni egykori egyetemem könyvtárába kikérni a munkám. Ugyanis saját példányt nem őriztem meg belőle - elegem volt már akkor nagyon az egyetemből, a pszichológiából. Hátam mögött akartam tudni az egész megjátszós bagázst úgy, ahogy van. Érthető is, ha belegondolunk például abba, milyen nehéz volt hozzá témavezetőt találni és akit találtam, az is a háta közepére kívánta a szakdolimat, mert nem az ő területe - az övé sem, meg itthon senki másé sem. Az ELTE környezetpszichológiai tagozata azzal volt elfoglalva, hogy kutatták, az emberek milyen típusú épített környezetben érzik magukat komfortosan. Az egyik srác például az edzőtermeket elemezte pszichológiailag. Ő menő volt, én meg dorky.   Ez 11 éve volt, aztán 10 évvel ezelőtt egy szép nagy ötöst ...