11 évvel ezelőtt kezdtem tervezni a szakdolgozatomat, aminek fő kérdése az volt, hogy vajon a klímaváltozástól való félelem vagy a természet szeretete jelent nagyobb motivációt a környezettudatos cselekvésre. Mostanában tervezek bemenni egykori egyetemem könyvtárába kikérni a munkám. Ugyanis saját példányt nem őriztem meg belőle - elegem volt már akkor nagyon az egyetemből, a pszichológiából. Hátam mögött akartam tudni az egész megjátszós bagázst úgy, ahogy van. Érthető is, ha belegondolunk például abba, milyen nehéz volt hozzá témavezetőt találni és akit találtam, az is a háta közepére kívánta a szakdolimat, mert nem az ő területe - az övé sem, meg itthon senki másé sem. Az ELTE környezetpszichológiai tagozata azzal volt elfoglalva, hogy kutatták, az emberek milyen típusú épített környezetben érzik magukat komfortosan. Az egyik srác például az edzőtermeket elemezte pszichológiailag. Ő menő volt, én meg dorky. Ez 11 éve volt, aztán 10 évvel ezelőtt egy szép nagy ötöst kaptam a védésen és megdicsértek, milyen szép dolog ezzel foglalkozni. Szép lelkű bolondok ezek a környezetvédők. Kár, hogy semmire se lehet őket használni...
Most pedig tessék körülnézni: minden portál tele van az érzelmekre és/vagy az intellektusra ható cikkekkel klíma témában. Pedig igazából már 10 éve is késő volt. Már 10 éve is minden pszichológusnak azt kellett volna kutatnia, mivel lehet az embereket rávenni a környezettudatos viselkedésre. De emberek vagyunk. Nem így működünk. Az edzőtermek sokkal izgibbek.
Később elmentem egy humánökológia képzésre és egy zöld céghez dolgozni, ahol igazából termékeket kellett eladni, amihez persze semmi érzékem nem volt, de legalább egy picit mégis benne lehettem a környezetvédelem gyakorlati részében: beszéld rá az embereket, hogy használjanak lebomló mosogatószert, például. Néhány iskolás csoportnak is tartottam ott előadást, annak is úgy érzem, határozottan volt értelme. De kevés. Kevés. Kevés. Kevés.
Most pedig fiatalokkal beszélgetek, akik kezdik az életüket, tervezik a leendő családjukat és nap, mint nap felmerül a téma: van-e jövő és ha igen, milyen? Nyomasztó, de úgy érzem: hivatalból optimistának kell lennem. De nem vagyok. Hazudni viszont megint csak ellenkezik a segítői credoval, valamint szarul is csinálom általában. Mit mondj egy 18 évesnek, aki nem tudja, lehet-e neki még majd gyereke, vagy unokája? Az ő esetében még mondhatjuk, hogy meglátjuk, milyen irányba és mennyire dinamikusan változik a világ az ő húszas évei alatt, amíg amúgy is tanuljon és tapasztaljon sokat még családalapítás előtt. Najó, halogassuk a kérdést. De mit mondasz egy 30 évesnek, aki most tart ott, hogy gyereket vállaljon?
Nem, persze, nem nekem kell megmondanom, mit tegyen. De nem tesz túl jót, hogy szerintem már 10 éve is késő volt és a legtöbb, amit tehetünk, hogy minden napunkat a lelkiismeretünknek és belső iránytűnknek megfelelően éljük és aztán meglátjuk, mi lesz. Nem látjuk a big picture-t - végülis ezt szoktam mondani. Pici hangyák vagyunk. Abban sem lehetünk biztosak, hogy lesz klímakatasztrófa és abban sem, hogy nem lesz. Ha 50 % esélyed van nyerni a lottón, veszel lottó szelvényt? Persze, hogy veszel. Úgy kell élnünk, mintha lenne holnap, akkor is, ha nem biztos vagy van. Mert amíg úgy élünk, addig a magunk részéről megadjuk az esélyt. Ha belenyugszunk abba, hogy nincs jövő, akkor tényleg nem lesz. Meg kell tennünk mindent, akkor is, ha nem biztos, hogy fennmarad a civilizációnk. A bizonytalanság elviselése tulajdonképpen személyiségfejlődésünk egyik sarkalatos pontja. Ilyen módon a klímaszorongás építi a jellemet. Szembe kell néznünk a lehetséges kimenetelekkel és tudatosan eldönteni, hogyan akarunk élni. Nem is annyira a jövőnkért, hanem a jelenünkért. Nem csak azért vagyok növényi étrenden, hogy csökkentsem az üvegházhatást, és elkerüljünk egy jövőbeli katasztrófát, hanem mert itt és most ezt érzem helyesnek, ez esik jól. Nem azért nem veszek műanyag palackos üdítőt, hogy ne fulladjon bele a kövi generáció a szemétbe, hanem mert itt és most ezt érzem helyesnek, ez esik jól. Stb stb stb. Tedd azt, amit helyesnek érzel, ennél jobbat biztosan nem tudsz. Olvass, nézz videókat, ne törődj bele, hogy szar minden. Na tessék, végül mégis megmondom, mit csinálj. Szép kis pszichológus az ilyen... De azt csinálsz, amit akarsz - bárki bármit is mondjon, Te mindig azt csinálsz, amit akarsz!!!
Ami pedig a gyerekvállalást illeti, én egyértelműen az örökbefogadást tartom helyesnek és teljes szívemből vágyom rá, de amíg csak terv az életünkben, addig inkább nem tartok róla példabeszédet, majd ha már tapasztalatokat oszthatok meg, na majd akkor. Talán már nem is sokára. Amit ebben a témában tudok már most, az az, hogy van egy zseniális oldal: https://orokbe.hu/ és egy hozzátartozó FB csoport, ami tele van szeretettel.