Ahogyan edzőterembe sem a gyengék járnak, ugyanúgy pszichológushoz sem. Másfajta erőről beszélünk, de mégis megalapozottnak érzem a párhuzamot. Edzőterembe, vagy bármilyen önmagunkat építő sportra is az megy, aki felismerte, hogy még nem tökéletes, aki akar fejlődni, akinek céljai vannak, aki felelősséget vállal önmagáért és tesz érte, hogy jobb legyen.
Pszichológushoz a bátor emberek járnak. Mert bátorság kell ahhoz, hogy felismerd, hogy valami nem oké, hogy segítséget keress minden idióta előítélettel és gerinctelenül szégyenkeltő beszólással szembemenve. Bátorság kell ahhoz, hogy felhívj valakit időpontért, hogy elmenj az első alkalomra és elkezdj beszélni magadról egy vadidegennek. Elmondhatatlanul tisztelek mindenkit, akit idáig eljutott. Különösen a pasikat. Rájuk még erősebben vonatkoznak a mi kis mélyen szexista kultúránk előítéletei. Tiszteletreméltó, amikor egy ember - akár nő, akár férfi - mer beszélni a bizonytalanságairól, a sérüléseiről, a félelmeiről és vágyairól.
...hogy érdemes -e titkolni?
Sok esetben igen. Az emberek tele vannak előítéletekkel, ami ugyan elsősorban az ó bajuk, de ha alávetett vagy függő pozícióban vagy, akkor adódhat belőle hátrányod. Munkahelyek, főnökök között kevesen akadnak, akik nem stigmatizálnak ilyen esetekben.
Többeket ismerek, akik a szüleik, testvéreik előtt titkolják el, hogy járnak segítőhöz. Úgy vélem, mindenkinek joga van ott meghúzni a határait, ahol jónak látja, és eldönteni, kit avat be a lelki fejlődésébe és kit nem. A tény, hogy valakivel vérszerinti kapcsolatban állsz, még nem jelenti azt, hogy nincs jogod megszabni a kettőtök közti távolságot. Sajnos nem mindenki jófej, aki rokon.
Nem ismertem még olyat, aki a párja előtt titkolta volna, de ehhez is jogod van, természetesen. Az otthon maradt partnerek általában örülnek, hogy eljön az illető beszélgetni. Félig remélik, hogy "megjavítva" tér haza, félig aggódnak, hogy "ebből mi fog kisülni". Hamar megtanulják használni az "erről legyél szíves inkább a pszichológusoddal beszélgess" kártyát is - olykor jogosan. Amennyiben a párod azon kevesek közé tartozik, akik már tudják, hogy beszélgetésre járni bátorságot, felelősségvállalást, fejlődési szándékot jelent, örülni és támogatni fog.
Gy. I. hülye K.
1. Minek jársz pszichológushoz? Nincsenek barátaid?!
Ez körülbelül olyan, mintha azt kérdeznéd: minek mosol fogat, hát nem megcsináltad már régen az angol házid?! Két teljesen külön műfaj! Egyik sem helyettesíti a másikat.
Egyébként meg lehet, hogy nincsenek. És? Csak még egy ok, hogy dolgozzak magamon, mert talán megtalálom a módját, hogy legyenek.
2. Áhá. Szóval dilis vagy.
Erre lehet szimplán azt felelni, hogy nem. De akár vissza is kérdezhetsz, mit ért az alatt a nem egyértelműen definiált szó alatt, hogy "dilis". Ki tudja. Lehet, hogy amit ő ért alatta, az pont rád illik. Dilis az, akin olykor eluralkodnak a negatív érzelmei? Dilis az, aki felismerte, hogy még mindig hatnak rá a gyermekkori sérülései? Dilis az, aki elbizonytalanodott, hogy hogyan tovább? Ha ilyesmiket jelent, akkor talán igen, dilis vagyok.
Igazából mindenki azt gondol, amit akar - vagy amit tud. Ezért nem a te dolgod, ha valaki lenéz azért, hogy pszichológushoz jársz. Én azt gondolom rólad, hogy bátor ember vagy, aki felelősséget vállal önmagáért, aki nem sodródik az élet adta szarviharral és a hozzá kapcsolódó negatív érzelmeivel, hanem megpróbálja kezébe ragadni a kormányrudat és megtanul a tőle telhető legjobban hajózni a viharokban is.